Írisz
Az ajtó fölött lévő csengő hangjára, a galéria sietve adott életjelet magáról a külvilágnak. Ugyanezt minden alkalommal megtette, valahányszor betért hozzánk valaki, a Primus művészeti galériába.
Odakint esett az eső. Ilyen időben általában kevesebben jöttek be hozzánk. Aznap már volt néhány vendég, de nagy részük csak az eső elől menekült ide. Persze ilyenkor is örültem a betévedőknek. Mielőtt a bejárattól tovább engedtem volna őket, elmondtam hova rakják le az esernyőjüket, és ha szükség volt rá megkértem a vendégeket, hogy ácsorogjanak kicsit tovább a puha lábtörlőn.
Az óváros mindenki számára vonzó. Az épület, ahol már néhány hetet eltöltöttem, a hajdani városfalba olvad bele. Lenyűgöző a galéria nagy terme. A kőből épített házban menedéket talált lengyel, örmény, zsidó, osztrák, magyar, orosz, ukrán és megannyi más fajtájú nép az elmúlt évszázadokon át. Mindenki a saját mesterségéhez igazította az építmény egyes részeit. Volt itt kereskedőház, az udvarban istállóval, máskor meg papok és diakónusok lakhelye. Egyes források szerint ez volt az első stáció, ahol a kereskedők megállapították a városba érkező áruk értékét. Majd ahogy tovább szállították a portékáikat a Piactér felé, a kufárok és mások kezére kerülve, az áruk értéke utcáról — utcára egyre csak nőtt.
Tessa lépett be az ajtón. Persze, csak később tudtam meg a nevét, és azt, hogy két nappal ezelőtt érkezett Ausztráliából Európába. Magas, vékony, szőke lány. Könnye
... 
